Modern ikonosztáz a máglyán

A napokban egyik éjjel nem bírtam magammal, muszáj volt alkotnom valamit. Bár tudom, hogy prózában jobban otthon vagyok mint versben, azt sokkal nehezebb lett volna elkezdeni ^^". Így hát készült egy vers és egy dalszöveg (versnek indult, de angolul nem vagyok olyan választékos, és inkább dalszövegnek érződik^^).

Ez a vers a kettő közül, ugyanazt a gondolatot boncolgatja kicsit más szemszögből mint az Átkozottak Városa. Írni akarok ugyanis egy hosszú, hosszú regényt, pszichológiai thrillert krimi beütéssel, erről a témáról. Majd ha végeztem a Halál virágaival...:)

Modern ikonosztáz a máglyán

Ülök a buszon.

Leszállás, felszállás.

Fülemben a zene,

Gyere velem, gyere.

Hátul a sarokban,

A padra firkálok.

Mindenki ignorál,

Tán most még túl korán...

Ülök a tévénél.

Vad színek csapkodnak.

"Hát ez nem normális."

Megtehetném máris.

Zuhogó esőben

Sétálok átázva,

Lefröcsköl egy barom.

Nem kell, csak akarnom.

Állok a buszon.

Leszállás, felszállás.

Tömegek - oly nap ez

Mint a többi más.

Elég már! Elég!

Zajong a vészmadár,

Szívem szaggatva

Így kiabál:

Tedd, hisz' teheted!

Légy szabad!

Bontsd le korlátaidat!

Tedd már meg,

Hisz' oly egyszerű!

Érezd a vér ízét:

Édes vagy keserű?

Megszülettem végre hát!

Csak akaraton múlt,

Hogy föléd emelkedjek,

Csúf embertömeg!

Gyáva! Gyáva mind!

Végtelen hatalom

A kezemben, szorul

A kés, markolom.

Add a nyakad!

Vérfoltok az ablakon!

-

S zöldeslila csillogással,

Savtól bűzlő dalolással,

Szakad rám a plafon.