Az októberi viharhoz

Jelenleg süt a nap, de egész hétre esős időt jósolnak. Eddig nem kaptam komoly ihlet-adagot, viszont begépeltem a második könyvem, A Sötétség hercegnőjét. Ehhez kapcsolódva teszem közzé a következő verset.

Egyszer irodalomórán kaptuk a feladatot (épp a romantikát vettük) hogy írjunk verset egy természeti jelenséghez. Mivel már akkor is írtam, és mindig esős, viharos éjszakákon szállt meg az ihlet, az októberi vihart választottam témául. Néhány helyen furcsa a ritmus és a rím, ezért nem vagyok rá olyan büszke, de kíváncsi vagyok, ki mit gondol róla. Tényleg, TI mitől kaptok ihletet? Kommentben várom a válaszokat. :)

Az októberi viharhoz

Hevesen zuhogó,

Ihletadó eső.

Lelkekbe markoló,

Mindenható erő.

Te ki összekötöd,

Mennyet és Földünket.

És mint éji mannát,

Hullajtasz könnyeket.

Írónak s Költőnek

Oly kedves barátja,

Bárcsak az én lelkem

Véled tovaszállna.

Az égen repülve,

Szellemem szárnyalna.

És világosságot,

Te villámod adna.

Miért is ne mehetnék,

Veled, ki éjente

Suttogtál fülembe,

S a papíron kezem a Te hangod vezette?

Kapjon fel viharos szeled,

Áztasson esőd,

Takarja előlem Napnak

Fényét felhőd!

Lényem lehetne bár

Egy veled, állhatnék

Bár én is Menny-Föld közt,

S szent könnyeket bár hullatnék.

Oly sok reménykedő,

Cseppjeit elkapnák.

És tán megértenék,

Az érzelmek viharát.

Örökké tomboló,

Lelket felforgató,

Ősz-éjjeli vihar.

Egy vagyok veled.

Szállunk együtt fellegedben,

Megtisztulunk esődben.

Egyedül az éji égen,

Gondolatok gyűrűjében.

Sosem fogyó ihletforrás,

Ablakon kopogó eső,

A dörgő villámlás,

Mitől visszhangzik az erdő.

Esőben sétálók,

Magukba fordulók,

Lelkük nékünk kitárják,

S velünk eggyé válva,

Őket Látomás járja át.