Ez a vers a kettő közül, ugyanazt a gondolatot boncolgatja kicsit más szemszögből mint az Átkozottak Városa. Írni akarok ugyanis egy hosszú, hosszú regényt, pszichológiai thrillert krimi beütéssel, erről a témáról. Majd ha végeztem a Halál virágaival...:)
Modern ikonosztáz a máglyán
Ülök a buszon.
Leszállás, felszállás.
Fülemben a zene,
Gyere velem, gyere.
Hátul a sarokban,
A padra firkálok.
Mindenki ignorál,
Tán most még túl korán...
Ülök a tévénél.
Vad színek csapkodnak.
"Hát ez nem normális."
Megtehetném máris.
Zuhogó esőben
Sétálok átázva,
Lefröcsköl egy barom.
Nem kell, csak akarnom.
Állok a buszon.
Leszállás, felszállás.
Tömegek - oly nap ez
Mint a többi más.
Elég már! Elég!
Zajong a vészmadár,
Szívem szaggatva
Így kiabál:
Tedd, hisz' teheted!
Légy szabad!
Bontsd le korlátaidat!
Tedd már meg,
Hisz' oly egyszerű!
Érezd a vér ízét:
Édes vagy keserű?
Megszülettem végre hát!
Csak akaraton múlt,
Hogy föléd emelkedjek,
Csúf embertömeg!
Gyáva! Gyáva mind!
Végtelen hatalom
A kezemben, szorul
A kés, markolom.
Add a nyakad!
Vérfoltok az ablakon!
-
S zöldeslila csillogással,
Savtól bűzlő dalolással,
Szakad rám a plafon.
Ez hátborzongató.. Nagyon tetszik! :)
VálaszTörlésKösziii:))*.*
VálaszTörlés(előre várom mit szólsz majd a dalszöveghez:D)