Bret Easton Ellis: Amerikai Psycho

Először is óriási köszönet Noominak, hogy a kezembe adta ezt a manapság igen ritka könyvet. <3

Persze, elolvastam a hátoldalát, és persze, hallottam hogy miről szól. Vagyis nem lepett meg a főszereplő pszichopatasága. Viszont így az ember sokkal jobban várja, hogy na, mikor tör ki belőle valami, mikor vadul meg, mert ugye a kíváncsiság nagy úr. És, ami fontosabb, így sokkal észrevehetőbbek az utalások: amikor Evelynnél (szinte a regény legelején) főszereplőnk (bizonyos hírhedt Patrick Bateman) közli a társasággal, hogy ő bizony egy pszichopata, mindenki tréfának veszi - a felkészületlen olvasó is. Abban a közegben még nekem is nehéz volt elhinnem, hogy az igazat mondja, pedig tudtam. Félelmetesnek tűnt ez a fajta őszinteség, talán pont azért mert a pszicho-thrilleremhez épp okokat keresek arra, hogy ne kapják el a karakteremet. De, mint kiderült, a félelem teljesen alaptalan volt.

Elismerem, vannak nehéz részek, amikor egy oldal szövegének fele csak márkanév, (a reggeli készülődés...) de soha sem fordult meg a fejemben, hogy leteszem. Talán az, hogy az embernek idegen ez a fajta... katalogizálás, jó dolog, és azt jelzi, hogy még nem süllyedt olyan mélyre mint a mű szereplői.

Én szoktam beteg dolgokon gondolkodni, de be kell valljam, ha nem is sokkolt, ha nem is rémített meg, de minden esetre meglepett a kínzás Bateman-féle tárháza. Ha eltekintenék a kegyetlenségtől, egyértelműen kreatívnak mondanám. Az embernek alapjában véve szokatlan a gyilkolás és kínzás, a szex és a hullagyalázás ennyire direkt ábrázolása. De azt hiszem, enélkül az elem nélkül hiányos lenne a mű. Enélkül sokkal kevésbé lenne hatásos.

A furcsa az, hogy pontosan látjuk Bateman kegyetlenségét, tudjuk miket művel, talán irtózunk is tőle és megvetjük, de nem ő az igazi "gonosz" a regényben. Ő csupán egy beteg, homicid hajlamokkal küzdő ember. A legaljasabb a műben a társadalom: főleg a yuppie-król beszélek, hiszen őket ábrázolja Ellis a legrészletesebben, de mint a végén, a taxis viselkedése mutatja, nem csak és kizárólak rájuk érvényes a könyv mondanivalója, azt az egész társadalomra rá lehet(ne) húzni.

Mert mi is a legmegdöbbentőbb?
Hogy miket képes művelni egy ember szögbelövővel, kihegyezett ruhafogassal, vagy épp egy patkánnyal? Hogy minden ok nélkül képes valaki megölni egy gyereket az állatkertben?
Nem.
Az, hogy egy ember végsétál fél Manhattanen véres öltönyben, majd azt beadja a mosodába, és még panaszt is tesz a bennmaradt foltok miatt, és SENKI NEM VESZI ÉSZRE. Az elején, az első gyilkosságoknál ez még csak furcsa. De aztán (legalábbis nálam így történt) egyre zavaróbb, végül szinte átérezzük, amit Bateman érez, miután minden gyilkosságot részletesen bevallott, és még így sem hisznek neki, ráadásul össze is keverik valakivel. Mondhatni, kiáll a világ közepére, elkiáltja magát, hogy ő az a gyilkos, akit mindenki keres, de senki sem vesz róla tudomást.

De gondoljunk bele... mondjuk éjjel sétál haza az ember lánya, egyedül, egyszer csak szembejön egy öltönyös fickó, szemmel láthatóan véres ingben... esetleg kés is van a kezében, vagy akármi más. Mit tennénk? Magamból kiindulva valószínűleg először azt hinnénk, káprázik a szemünk. Mert az ember azt hiszi, ilyen dolgok csak mással, máshol történhetnek. Egyszerűen nem része az élete rendszerének egy gyilkos megpillantása. Nem képes felfogni, és inkább nem is vesz róla tudomást, inkább megmarad abban a hitben, hogy ez nem is létezik. Ha ne adj isten valaki mégis elhinné, felfogná, akkor sem merne tenni semmit. Azzal van a probléma, hogy NINCS egységes társadalom. Csak emberek egymás mellett. Ha ötven emberből egy megszólalna, hogy: Hé, a fickó véres késsel mászkál! akkor valószínűleg a többiek figyelme is odafordulna, és képesek lennének tenni valamit. De mindenki megvan a maga kis burkában. Bateman a körön kívül esik. Mintha nem is létezne.

Még órákig tudnék róla beszélni, azt hiszem. Minden esetre kifejezetten örülök, hogy elolvashattam, többek közt azért is mert rengeteg ihletet adott a saját történetemhez, de ez persze saját érdemei mellett csak másodlagos szempont.

A valóság furcsa.

Cosplay - alapanyagok

Pár dolgot leszámítva minden alapanyag megvan a cosplayhez, már csak a szabásmintát várom a felső részhez. :3

Alapkoncepcó:

Alapból két részes lesz a ruha: egy bő szoknya alsórészből és egy elég bonyolult felsőből fog állni. Így könnyebb felvenni, és mozogni is benne. A szoknya derekánál lesz egy szélesebb (övszerű?) rész, mint az eredetin is. Úgy volt hogy rengeteg anyag kell főleg az aljához, de szerencsémre ezt is, meg a tüllvásárlást is megúsztam:)

Paróka: még mindig nem csináltam vele semmit, de az alját fogom valahogy levágni és a konty fölé szerkeszteni.

A jackpot: magastalpú cipőért néztünk be egy turkálóba, de ezzel távoztunk: egy tökéletes anyagú, színű és szabású szoknya! A felső, egyébként ujjatlan része majd le lesz vágva, és így plusz cipzárt is szerzünk^^ A derékpánt körülbelül a bejelölt részen lesz. Kicsit nagy is rám, annál szebb lesz a végén:)

És miért is tart ilyen jól? Beépített tüll alsószoknya! Tökéletes találat!

Végül találtunk a ruhához hasonló anyagot a felsőhöz, meg széles, cakkos szélű csipkét, ami a nyakrészhez és a kézelőkhöz fog kelleni. Még kellene szerezni fehér anyagot, de az ráér kicsit később is.

Amikor a ruhát próbáltam, esett le, hogy van egy magastalpú-sarkú csizmám^^ A szőrmés rész nem igazán ideillő, de nem fog látszani. Mana magas, nekem is kell valami :D

Szóval már tényleg csak a szabás-varrás van hátra.. meg a parókával kéne valamit kreatívkodni, de megoldható.

Legyen már con! :D
Globox, Ramona, Misa, Neko-chan:3, Mana-sama
Szép csapat.
Ha valakit kihagytam volna a csapatból szóljon xD